Ki az, akit nem érdekel, hogy mi van a tenger fenekén? Ki ne akarna látni teknőst, és úszni a halakkal, megnézni a korallokat… Ugyanúgy kíváncsiak vagyunk rá, mint arra, milyen lehet repülni, milyen lehet ejtőernyőzni, hőlégballonozni, és így tovább. Aki már próbált sznorkelezni, bizonyára tudja, hogy a halak pont olyan kíváncsiak ránk, mint mi rájuk. (már amelyik😄 ) A búvárkodás viszont más, lemenni egészen mélyre, a tenger fenekére. Érdekes is, és félelmetes is. Hawaii-n akartuk először kipróbálni, hogy milyen lehet búvárkodni. Ebben az írásban szeretnénk segíteni Nektek, ha ki akarjátok próbálni a búvárkodást, hogy mire figyeljetek leginkább.

Hawaii-on az időjárás nem kedvezett nekünk, rettenetes idő volt, borzasztó nagy hullámokkal.🌊

Mire kiértünk a nyílt vízre, alaposan felkeveredett a gyomrunk. Ehhez hozzájött még az izgalom, amit életünk első búvárkodása okozott, így az én reggelim a vízben landolt. 🤮 

A kapitány szerint a halak örültek neki, mivel viszonylag ritkán kapnak főtt ételt reggelire. Tengeri betegek lettünk, ami ezelőtt soha nem fordult elő. Többnyire szerintem nem a hullámokkal volt gond, hanem azzal, hogy eszméletlenül izgultunk, és tán egy kicsit féltünk is ettől a búvárkodástól. Előző este átolvastuk a búvárkodásról szóló felelősség vállalást, és azt, hogy ki milyen feltételekkel mehet illetve nem mehet le a tenger mélyére. Létezik egy egészségügyi kérdőív, normális esetben ha van egy kérdés, amire a válasz igen lenne, akkor nem lehet merülni. Azonban azt kérték, hogy ha van olyan, ahova igent írnánk, beszéljük át, és ha olyan betegségről, kórelőzményről van szó, ami nem teljesen kizáró ok, akkor egy helyi orvossal kell konzultálni, és majd az orvos tesz javaslatot. Hawaii-on nekünk nem kellett orvoshoz menni, pedig volt egy két igen esélyes válaszunk. Ami itt számunkra nagyon ijesztő volt, az az, hogy nem medencében gyakoroltunk előtte, hanem megállt az amúgy nagyon imbolygó hajó, felállni nem bírtunk rajta, akkora hullámok voltak. Közölték, hogy 30 méter mély a víz, de mi csak 6 méterre megyünk le, megcsináljuk a gyakorlatokat, és jövünk fel. Megváltás volt bemenni a vízbe, mert ott jobban viseltem a hullámokat, a vízzel együtt mozogsz, és nem érzékeled a hullámzást. Először mikor elindultunk lefele, 3 méter után elkezdett fájni a fülem, ezért jeleztem, hogy nem oké a dolog, és menjünk fel. Bevallom, meg is riadtam a 30 méteres mélységtől, mert amikor elindultunk lefele, semmit nem láttunk, csak a türkizkék vizet lefele. Kezelni ugye nem tudtam a felszerelésem, így rá voltam utalva arra az emberre, aki az oktatónk volt. Amikor felmentünk a felszínre, Norbi a hajó szélén ült, ijedtemben csak annyit mondtam neki, hogy ne gyere le, ez bizonyára sokat segített neki ebben a helyzetben. A szívem hevesen vert, és a gyomrom sem volt az igazi. Az oktató mondta, hogy ha hányni kell csak vegyem ki a számból a légző csövet, majd távozik az ami akar így is úgy is. Ám amikor visszaveszem a légző csövet, először fújni kell bele, aztán levegőt szívni. Valahogy nem tudtam elképzelni, hogy a tenger mélyén kihányom magam, majd boldogan még a maradék levegőmmel, mert ugye nyilván marad, belefújok a csőbe, és megyünk tovább, mintha mi sem történt volna. Hat méter mélyen az alábbi gyakorlatokat kellett elvégeznünk: ki kell venni a szánkból a légző csövet, majd vissza tenni. Ez még rendben volt. Azt követte az a gyakorlat, amikor nem csak ki kell venni, és vissza, hanem el kell engedni, had vigye a víz, majd utána nyúlni, megkeresni, és visszatenni. Nyilván ahogy elengedtem, már nyúltam is utána. Aztán engedni kellett a szemüvegbe egy kis vizet, majd kifújni belőle. Utolsó feladat pedig, hogy azt szimuláljuk, hogy nekem elfogyott a levegőm, és az oktató odaadja a saját tartalék légző csövét, és együtt szépen lassan felmegyünk a felszínre. Ezzel viszonylag hamar megvoltunk, mert hamar le akartam tudni. Végül a fülem is egész jól viselte. Egyik kezem folyamatosan az orromon volt, összeszorítottam az orromat, és fújtam bele levegőt, ez segített. Az érzés ugyan olyan mint a repülőn, csak a vízben sokkal intenzívebb, és 2-3 méter mélyen is jelentkezik. Innen elmentünk egy másik helyre, ahol „csak” 14-15 méter volt a mélység, és ott megejtettük életem első merülését. A reggelim csak ezt követően lett a halaké. A merülés persze izgalmas, láthatsz olyan dolgokat, amiket csak természet filmekben, csodálatos az élővilág, a növényzet, a korallok, pláne Hawaii-on, eszméletlen szépségek vannak. Láttunk polipot, ugyan elbújt, de láttuk. Aztán egy idő után a fülem jelezte, hogy nem tetszik neki ez a mélység, így kicsit feljebb mentünk, majd egy negyed óra elteltével véget is ért a móka, mivel egyre érzékenyebb volt a fülem. Fontos, hogy repülés előtt 2-3 nappal már nem lehet búvárkodni. Ha tengeri beteg vagy, jobb ha a hajóútra veszel be egy gyógyszert, ha ez első merülésed, és izgulsz, akkor is javasolt.

Amiért nem éreztem komfortosnak ezt a merülést: nem ismertem a felszerelésem, ezért azon egyáltalán nem aggódtam, hogy valami elromlik, azon végképp nem, hogy elfogy a levegőm. Igazából 100%-ban rá voltam bízva az oktatóra, ezért csak azt figyeltem, hogy ő merre van. Alattam a korall tele volt tengeri sünnel, úgy éreztem, nehezen tudom koordinálni magam, ezért aggódtam, hogy beletenyerelek egybe. Mivel nyugodt körülmények között nem próbáltuk ki mondjuk egy medencében ezt az egészet, ezért fogalmam sem volt hogy jutok majd le és fel, csak annyit tudtam, hogy feljönni nem szabad hirtelen. A tengeri betegség, és a felkavarodott gyomrom sem tettek magabiztossá, ezért első benyomásnak nem volt túl jó.

Gilin tanmedencék teszik kényelmessé az első merülést, ahol kiderül, hogy egyáltalán lemersz e menni pár méter mélyre, megtanulod a felszerelésed délelőtt, majd kimentek merülni később. Itt merült fel másodszor, hogy mivel van tanmedence, próbáljuk ki megint. Nekem az első annyira rossz élmény volt, hogy nem ragaszkodtam hozzá, de gondoltam menjünk, hátha ezúttal jobb lesz. A tanmedencéig sem jutottunk el, mivel itt Norbinak a magas vérnyomása miatt nem engedték, hogy bemenjen a vízbe, még a tanmedencébe sem. Átmentünk azért az orvoshoz vérnyomást méretni, 140 per valamennyi volt, majd közölte, hogy nyugodtan merüljünk csak, de aztán semmi izgulás, csak élvezzük a merülést… hát persze, így van ez első második alkalommal, csak élvezed, semmi izgalom.

Számomra van pár tanulsága ennek, nem véletlen találták ki az egészségügyi kérdőívet, az egyik helyen közlik, hogy bármikor fennáll a víz mélyén az infarktus veszélye magas vérnyomásos embereknél, a másik helyen simán kivittek minket. Igen tudom, infarktust bármikor kaphat, nem csak a mélyben de ha ez kockázatos, akkor inkább nem, köszönjük. Első alkalommal igenis fontos, hogy ne a viharban a hajón halld a szabályokat, hanem nyugodt körülmények között hallgasd végig a búvárkodás alapszabályait. A gyakorlatokat is jobb egy medencében végezni, nem a nyílt tengeren, 30 méternyi mélységgel alattad. Ezért is nagyon szimpatikus, amit a hotelünknél csináltak, van egy tanmedence, ami három mélységgel rendelkezik, és soha nem hagynak egyedül. Első alkalommal különösen fontos, hogy minden emberre jusson egy tapasztalt búvár, aki csak Veled foglalkozik. Ez Gilin a Laguna hotelnál abszolút így van, sőt a medence szélén is figyelik, hogy mi történik lent. Mi csak sznorlekezni mentünk ki velük, és ott is tartották, hogy egy sznorkelezővel egy ember ment. Ilyen túrákat sajnos nem csinálnak, azonban minket kivittek a csónakkal, amíg valaki búvárkodott, mi sznorkelezhettünk. Az is fontos, hogy elmondják, hogy mit csinálj, és mit ne csinálj ha közel jön hozzád például egy teknős. Nyilván ne tapogasd, és engedd ha fel akar jönni. Fontos, hogy megérts minden szabályt. Víz alatt nem tudsz kommunikálni, ezért mindenek előtt meg kell tanulni a víz alatt használatos kézjeleket.

Sokan a cápáktól félnek, ez azonban viszonylag felesleges félelem, szinte minden búvár várja, hogy egyszer találkozhasson egy cápával. Vannak olyan öblök, ahol előfordulhatnak cápák, de erről külön tájékoztatni fognak. (ezeket hívják Shark point-nak) Általában félénk, kisebb cápákkal találkoznak merülések során. Nem tekintik az embert tápláléknak. Én a tengeri kígyóktól félek, de többnyire minden, amitől félünk, tisztes távolságot tart tőlünk, és nem jön a közelünkbe sem, sőt, ahogy lehet, eltávolodik tőlünk. Addig biztonságban vagy, amíg nem akarod elkapni őket, ha veszélyben érzik magukat, védekeznek.  

Mindenkinek javaslom, hogy próbálja ki, ha nem fél a mélységtől, mert hatalmas élmény. Szinte minden sportnak van kockázata, így a búvárkodásnak is van egy alap kockázata. Ez akkor vállalható, ha az orvosi kórelőzményeid is engedik, ha bármi probléma növeli a kockázatot, érdemes hallgatni a tapasztalt szakemberekre, és nem vállalni feleslegesen a magasabb kockázatot.