Utazási tippek, tapasztalatok a világ körül tőlünk és másoktól

Szállások, repterek, országok, beszámolók
Bali – The Benoa Beach Front Villas (Nusa Dua)

Bali – The Benoa Beach Front Villas (Nusa Dua)

szállás

Ezt a szállást mi kerestük fel személyesen, és körbenéztünk, mielőtt kivettük volna a szobát, de úgy fest, hogy a szoba tesztelési gyakorlatunkon nem árt még finomítani. Csodás kert, csendes medence, közel a part.

Amint elfoglaltuk a szállást, és leültünk az ágyra, rájöttünk, hogy úgy nyikorog, hogy akármerre fordulunk majd a másik biztosan fel fog ébredni. Legalább volt szúnyog háló, így ha már nem aludtunk jól, legalább nem csipkedtek minket a szúnyogok.

A második pofon az volt, hogy sós víz folyt a zuhanyzóból. Sós vízben hajat mosni nem igazán lehet, legalábbis nekem nem sikerült. Szinte áldás volt, hogy ömlött az eső, mert a csatornában összegyűlt vízzel le tudtam öblíteni a sós vizet magamról. A nomád élet örömei: zuhanyozzunk esővízzel.

A takarítás itt sem ment, és az éttermi kiszolgálás is elég nyögvenyelős volt. A reggelit egy 7 tételes listáról kellett kiválasztani, bolt hogy 20 percet vártunk egy tükör tojásra.

December 31-én pihengettem a medence partján, és észrevettem, hogy az étterme konyhájából szaladnak ki a patkányok, és pajkosan játszadoznak a homokban. Ez valahogy nem tett boldoggá.

Próbáltunk másik szobát kérni, de közölték, hogy mindenhol ilyen az ágy. Egyet megnéztünk, valóban ugyanolyan minőségű volt.

Kijelentkezésnél felszámoltak egy extra éjszakát, csak mert korábban mentünk el, mint meg lett beszélve, de erről nem tájékoztattak, hanem csak úgy simán többet kellett fizetnünk.

Mikor rájöttem, kérdőre vontam őket, és természetesnek vették, hogy felszámoltak törlési díjat, amiért nem voltunk elégedettek…. Fizetésénél megpróbálkoztak még a jó öreg: jaj nem működik a kártya leolvasó, fizess inkább készpénzben trükkel, de nem dőltünk be nekik.

Végezetül hívtak nekünk egy autót, hogy elmenjünk Ubudra, de annak a költsége kétszerese volt a helyi Taxinak, ezért otthagytuk őket.

Ennek a szállásnak is nagyon jó értékelése van, kellemes környezetben, tágas szobákkal, de minden egyébre magastól tesznek. Kiszolgálás, tisztaság, ezek egyáltalán nem működtek itt.

Az Agodán lévő képek pedig nem fedik a valóságot.

Bali Sunshine Homestay Ubud

Bali Sunshine Homestay Ubud

szállás

Többnyire sikerül normális szállást választanunk, de Balin több alkalommal sem volt szerencsénk. Mielőtt Ubudra jöttünk volna, már egy nem túl jó szálláson túl voltunk, amit a minősége miatt hagytunk el, és cseréltünk le a Bali Sunshine Homestayre. Nem volt szerencsés választás.

Agodán 8,7-es értékelése van, azaz nagyszerű. A googleben is tök jó értékelések voltak, ezért mertük lefoglalni. Amikor megérkeztünk, ömlött az eső, és nem találtunk senkit. Nagy nehezen előkerült egy fiatal srác, tanakodtak, hogy vajon tényleg van e foglalásunk. Mondták, hogy nincs kész a szobánk, sajnos várni kell, aztán 5 perc alatt elkészültek. Tettek egy új lepedőt az ágyra. A szállás maga olyan  koszos volt, hogy mielőtt hozzáértünk volna bármihez, lefertőtlenítettem a mosdóban mindent, amihez tudtam hogy hozzá kell majd érnünk. Takarítás minimum 3 éve nem volt. Attól most tekintsünk el, hogy éjjel is ment az előtérben a jóga, és az orosz vendégek csapkodták az ajtót, mert ennek este 11 után nem sokkal vége lett. A személyzet panaszkodik, hogy az oroszok állandóan ugráltatják őket, és menniük kell takarítani. Nem értettem először, hogy ezt komolyan mondják e….

Az első éjszaka után kérdeztük, hogy van e másik szobájuk, valamire kellett, hogy 8,7-es értékelést kapjanak. Kiderült, a külső szobák csendesek, hogy tisztábbak e, az nem derült ki. Megígérték, hogy átmehetünk a másik szobába, de közben rájöttek, hogy mégsem, mert volt már oda foglalás. így aztán kértük őket, hogy másnapra foglaljanak nekünk jegyet az első csónakra, ami átvisz minket Gili T szigetére. Mielőtt indultunk, kijelentkeztünk. Ott jelezték, hogy sajnos ki kell fizetni minden éjszakát, amit foglaltunk, azaz további egy hetet. Én válaszul mondtam nekik, hogy sajnos tőlem max ezt az itt töltött három éjszakát fogjátok megkapni, de azt is csak nagylelkűségből, mert az egész szállás undorító. Még egy darabig vitáztunk, aztán telefonálgattak jobbra balra, és végül azt mondták a tulajdonosnak, hogy az oroszok miatt nem tudtunk pihenni, ezért megyünk el előbb. Még volt egy gyenge próbálkozás, hogy lehet hogy 2 nap múlva tudnak másik szobát adni, de minket ez már nem érdeket. Azért én gondoskodtam róla, hogy a tulajdonos megtudja a korai távozásunk valós okát, és megírtam az értékelésem. Kis problémák felett szemet tudok hunyni, de mint a mellékelt képek is mutatták, itt nem kis problémák voltak.

Hogy keressünk szállást Balin?

Hogy keressünk szállást Balin?

szállás

Figyelmesen. Azt kell hogy mondjam, hogy míg Vietnámban könnyen elvontunk azzal a technikával, hogy 1-2 éjszakára foglaltunk előre, és az első napokban kerestünk szállást, ez itt nem igazán működik jól. Nem titok, hogy a  booking 18%-ot levesz a szállásadóktól, szóval, amit azon a portálon keresztül le lehet foglalni 10 000 Ft-ért, azt Vietnámban helyben megkapod 8500 – 9000 Ft között. Balin ha személyesen odamész, megszorozza a bookingos árat 1,5-2-vel, majd elmondja, hogy mivel egy hetet akartok maradni, tud adni kedvezményt, ami még mindig drágább a bookingos árnál. Mondom nekik, hogy de a bookingon olcsóbb volt ez a szállás, válasz: de az egy másik szoba. Szóval online foglalni olcsóbb. Nagyon – nagyon fontosak a vélemények, és ha nem láttok friss véleményeket, akkor irány az Agoda, a google értékelések, és a Tripadvisor. Ha nincs értékelés, ne kockáztassatok, hacsak nem egy brand new apartmanról van szó. A jelenlegi szállásunk is borzasztóan koszos, a fürdőt átfertőtlenítettem mielőtt használtuk, de ide 2 flakon vízkőoldó, és egy flakon flóraszept is kellene még, hogy ne legyenek rossz gondolataim mielőtt használni kell a mosdót. Hozzáteszem, 9-es értékelése van bookingon. Ami a 10-es skálán nagyszerű. De az értékeléseket részben oroszok írták, akiknek meg van engedve, hogy este 11-ig a lobbyban jógázzanak, zavarva a többi vendég nyugalmát, majd reggel 6-kor csapkodják az ajtókat. Az agodán 5-ös értékelése van az 5-ös skálán, amit nem értek ki adhatott. A törölköző, amit kaptam koszos volt, az hogy a hangyák mászkáltak rajtunk éjjel, nem a szállás hibája, mert egy erdő mellett vagyunk, talán ez még belefér. Minden szúnyogriasztó ellenére agyon csipkedtek minket a szúnyogok, ez sem a szállás hibája… De a kosz, és az hogy szét van esve a wc is és a csap is, az igen, az már a szállás hibája.

Próbáltunk 10 000 Ft/ éjszaka alatt maradni, de ebben az árkategóriában ne legyenek elvárásaid. Legalábbis ne főszezonban. Itt is gyönyörű a kert, csodás a medence, de iszonyatosan piszkos a fürdő. A fényképek az agodán gyönyörűek, szerintem nyitáskor készülhettek. De az óta hagytak mindent tönkremenni. Kicsit az az érzésem, hogy nagyon sehol nem akarnak dolgozni az emberek. Ezen a szálláson elpanaszolták nekünk, hogy mindenre ketten vannak, de tegnap fél délután a pultot támasztották, és ma reggel mégis megjelent még 3 másik ember, aki itt dolgozik. Szóval ennek a 2 embernek a feladata csak a takarítás lenne.

Ma legalább 5 másik szállást is megnéztünk. Mindegyik 10 000 Ft alatti. Ebben az árkategóriában számíts meglepetésekre, koszra, és elhanyagolt szállásra. Nem lesz kényelmes az ágy, és nem lesz tiszta a fürdő, sőt nem lesz tiszta törölköző sem, és még nagy eséllyel az ágynemű is büdös lesz. Szóval, ha jól akarod érezni magad itt, és ez életed nyaralása, akkor vagy alkudj meg ezekkel a feltételekkel, vagy emeld magasabbra a napi limitet. Az emberek minden ellenkező híreszelés ellenében többségében nem kedvesek, és le akarnak húzni. Egy két lábon sétáló pénztárca vagy nekik, tisztelet a kevés kivételnek. Inkább mond magas árat, és nem adja ki a szobát, minthogy engedne kicsit, és több vendége lenne.

Ez már a második negatív hangvételű cikkünk Baliról, és ma pont olyan érzésem is volt, hogy na menjünk innen el gyorsan, mert egyszerűen nem érezzük itt jól magunkat. Viszonylag nehéz minket kihozni a béketűrésünkből, de itt azért sikerült.

Szóval, ha Balira jössz, mindenekelőtt a december végét, január elejét felejtsd el, mert egekben vannak az árak. Kiemelt szezonban előre kell szállást foglalni, és ha nem akarsz csalódni, akkor szánj rá elég időt, hogy az értékeléseket megnézd. Nagy szállodákkal 4 csillag felett nem fogsz csalódni, a 4 csillag nem nagy szállodáknál kb olyan mint otthon az egy csillag. Ha tisztaság és kényelmes ágy kell, akkor 4 csillag alá ne menjetek. Ki lehet hozni olcsóbban is a szállásokat, de akkor bizony meg kell alkudni a körülményekkel. Csodás villákat lehet bérelni, Airbnb-n is nagyon szép szállások vannak, de ott is figyeljétek az értékeléseket. Sok helyen gond, hogy nem lehet megtalálni de olvastam olyan értékelést is, hogy kiadták két embernek a villát, ezért az illetőt, aki az értékelést írta, áthelyezték egy másik helyre. A Facebookon van egy Bali Life nevű csoport, ahol szinte minden kérdésre reagálnak, ha szállással kapcsolatban lenne kérdésetek. A csoport angol nyelvű, viszont rengeteg tagja van, nagy utazási tapasztalattal.

További jó tanácsaink, hogy hozzál magaddal:

  • fertőtlenítő törlőkendőt – amivel legalább a kilincseket, wc ülőkét, ilyesmit le tudod fertőtleníteni. Én hoztam fertőtlenítő sprayt is, bio boltban vettem.
  • Papírzsepit, az itteni pocsék minőségű, és sok helyen nincs wc papír
  • szúnyogriasztó spray-t, ha otthon maradt, vegyél itt
  • Mi beszereztünk egy elektromos szúnyog riasztót is, egyenlőre nem látom, hogy hasznos lenne, a szúnyogcsípéseink számából kiindulva.
  • Papucsot mindenképp – egy helyen sem mertem még mezítláb beleállni a zuhanyba, és gusztusom sem lett volna hozzá

 

Sen Viet Resort Phu Quoc

Sen Viet Resort Phu Quoc

szállás

Szükségünk volt még 3 éjszakára szállásra Phu Quoc szigetén. A Cottage Village szállásunkról sokat sétáltunk, és összeismerkedtünk Mr. Luc-al, aki utazási irodát üzemeltet az Ong Lang Resort mellett. Nagyjából minden nap meglátogattuk, beszélgettünk vele, tanácsot kértünk pár dologban, hova menjünk mit nézzünk meg hol szerezzük be, végül ellátott minket Mekong Deltás információkkal is. Tudtuk, hogy egy resortban dolgozik délelőttönként, de azt nem, hogy melyikben. Egy nap megkérdeztük tőle, és kiderült, hogy a Sen Vietben, ami egyébként nekünk is el volt mentve, hogy ha a Cottage Village nem jön be, akkor oda megyünk. Így teljesen egyértelmű volt, hogy nála fogunk megszállni, miután a Villageben nem volt már szabad szoba a további éjszakákra. Mr. Luc volt olyan kedves, és megszervezte nekünk az átjutást, jött értünk a taxi reggel. Amikor átértünk, a nekünk szánt szoba még nem volt készen. Nekünk teljesen rendbe lett volna a recepción várni, de addig is bepakolták a cuccainkat egy szobába. Kaptunk üdvözlő italt, aztán a várakozás alatt hoztak még nekünk gyümölcsöt, teát, szóval tényleg szeretettel fogadtak minket. Sajnos Mr. Luc pont az itt töltött napjainkon ment haza az édesanyjához látogatóba, ezért vele nem tudtunk beszélgetni. A személyzet viszont gondunkat viselte. Ennél a szállásnál a fürdőszoba szabad téri, de privát. Azaz ki kell menni a szobából a hátsó udvarra, és ott van mosdó, kád, zuhanyzó és wc. Minden modern, csak nincs tető alatt. Első nap ez okozhat némi kellemetlen érzést, de a fürdőben a falon a kis gyíkok nem veszélyesek. Első este én is nagyon drukkoltam, hogy ne kelljen éjszaka kimennem a mosdóba, mondtam is Norbinak, hogy ő is nagyon drukkoljon, mert ha mennem kell, jön velem. De aztán rájöttem, hogy a gyíkok jobban félnek tőlem, és ha meglátnak, akkor tisztes távolságba mennek, persze ott maradnak a falon, csak nem elérhető távolságban. Szóval, egy gyík sem mászott rá egyetlen vendégre sem. Ez a szállás nem négy csillagos, viszont kedvező az ára. Szuper nagy medencéje van, napozó ágyak szolgálják a pihenést.

Videó a szállásról itt:

Az éjszakai piac innen 4 km, taxival kb 60 -80 ezer dong. A szálláson is van étterem, közép árasnak mondanám, a helyi viszonyokat tekintve. Nagyon finom a tonhal salátájuk. A reggeli itt is tökéletes volt, frissen sült tojás, és többféle köret közül lehetett választani. A Spa részlegben vannak dézsák, amikben fürdőzni lehet. Ezt kipróbáltam, a forró vízbe tesznek valamilyen oldatot, amitől kellemesebb lesz az ember bőre. Max 20 percet lehet ebben a dézsában kibírni, utána felmegy az ember pulzusa. Kipróbáltuk a masszázst is, nagyon kellemes volt, az egyik legjobb, mióta itt vagyunk. Teljes test masszázs 1 órán át 300 000 dong, 3900 Ft körüli összeg. Utolsó esténken visszaérkezett Mr. Luc is, nem csak mi, hanem a teljes személyzet nagyon örült neki. A resortban dolgozók többsége ott lakik a resortban, olyanok, mint egy család. Mr. Luc hozott egy nagy grapefruitot. Ha Vietnámban jártok, és Grapefruittal kínálnak, akkor azonnal mondjatok igent. Az otthoni keserű, az itteni édes, az egyik legfinomabb gyümölcs itt. Lucnak és családjának otthon gyümölcs farmja van, termelők. Kicsit este beszélgettünk még mindenkivel, nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy amíg elfogyasztottuk a gyümölcsöt, leültek hozzánk egy asztalhoz, mert egyébként ez Vietnámban nem annyira szokás. A személyzetet tekintve: a pultban, bárban, recepción beszélnek angolul, a többiek nem annyira, de ettől még a masszőrjeink próbáltak velünk beszélgetni. Élveztük ezt a 3 napot itt, tényleg különleges a fürdő miatt. Örültünk, hogy megismerhettük Mr. Luc-ot, és nagyon reméljük, hogy találkozunk még. Ő szervezett nekünk autós sziget túrát, komp jegyet, és látott el minket mindenféle hasznos tanáccsal Mekong Deltával kapcsolatban, és tőle hallottunk sok sok érdekes dolgot Phu Quocról, Vietnámról, és sokminden másról.

Cottage Village – Phu Quoc

Cottage Village – Phu Quoc

szállás

Amikor Phu Quocra érkeztünk, 4 éjszakára volt szállásunk foglalva, és személyesen akartunk keresni a 14 további éjszakára szállást. Az első éjszakánk után azonban úgy döntöttünk, hogy a négy éjszakát sem fogjuk megvárni, annyira zajos volt a hotel, amit foglaltunk. Ezért kikerestem két szállást, ahol el tudtam volna képzelni két hetet. Az egyik a Sen Viet Resort and Spa volt, róluk bővebben itt írunk:

A másik pedig a Cottage Village. Mivel ide mentünk először, és elégedettek is voltunk a szállással valamint a kialkudott árral is, nem mentünk tovább, hanem lefoglaltuk a szállást 12 éjszakára. A további terveinkben még nem voltunk biztosak, ezért csak 12. Itt is igaz, hogy személyesen jobb árat kapsz, ezért érdemes előre csak 1-2 éjszakát lefoglalni. Megértem természetesen azt is, akik biztosra akarnak menni, és lefoglalják a teljes itt tartózkodást, de nekünk bejött ez a módszer, ezért nem foglaltunk előre online. Az is igaz, hogy van benne rizikó, mivel a 12 éjszaka után szerettünk volna még 3 éjszakát maradni, de nem volt már szabad hely, így el kellett innen jönnünk.

Másnap átköltöztünk, és boldogan megállapítottunk, hogy baromira jól döntöttünk. Ennek a szállásnak a kertje valami csoda, tele van virágokkal, a medence partján orchideák, és gondos kertészek, akik napi 8 órában gondozzák a növényeket. A szobánkban a zuhanyzó alja nagy kulé kavicsokkal volt lerakva, szóval nagyon ízléses volt a berendezés. A szállás eléggé csendes volt, így nagyon jókat tudtunk itt aludni. Szinte mindenki a csend és a pihenés kedvéért jött ide. A szállás segít programok szervezésében, velük mentünk hajó túrára, bejegyzésünk róla itt: https://turistavagyok.hu/szigetek-phu-quoc-alatt/

A személyzet itt is nagyon kedves. Itt kétszer is teszteltük a mosodát, olcsó, és rendben is volt mindkét alkalommal. Tulajdonképpen mindent elintéznek, amit meg tudsz értetni a személyzettel. Az étteremben a reggeli választékos, és bőséges, nagyon finom friss gyümölcslé volt minden reggel, és itt is frissen sütik a tojást. A második nap után már előre tudták mit szeretnénk.

A szállásnak két medencéje van, mindkettő szinte üres nap közben, és ha szerencséd van, még pihenni is tudsz a medence partján a napozó ágyakon. Több napon keresztül szinte egyedül voltam kint az egyik medencénél. A vendégek kb 3 éjszakát maradtak itt. A tengerpart 5 perc séta, szép, homokos partja van, csodás a naplemente innen.

A szálláson minden nap kaptunk egy-  egy ásvány vizet, és a nap 24 órájában volt személyzet. Nagyon jól éreztük magunkat itt is, kényelmes volt a szoba, és tényleg alkalmas pihenésre.

Ez a weboldal sütiket használ a felhasználóbarátság javítása érdekében. A weboldal további használatával ezt elfogadod. Privacy policy