Utazási tippek, tapasztalatok a világ körül tőlünk és másoktól

Szállások, repterek, országok, beszámolók
Hajó út – minden ami hasznos

Hajó út – minden ami hasznos

Hajóznál?

Az első hajóutat tervezve  felmerülhet a kérdés, hogy mit vigyünk mibe menjünk, mire lesz szükségünk milyen lesz a kabin, hogy kell egy ilyen utat egyáltalán megszervezni?

Néhány fontos kérdés: amikor kiválasztottuk a hajós utunkat, akkor úgy válasszunk hozzá repülő járatot, hogy biztosan kiérjünk, akkor is ha késik a gép, és akkor is ha törlik a járatot, magyarán érdemes előtte nap érkezni. Vannak városok ahol több kikötő van ezért ezt érdemes előre tisztázni hogy honnan is indul a mi hajónk.

Alap szabály szerint hajóra nem vihetünk fel üveges alkoholt, de láttunk erre ellenpéldát is. Ha elveszik az alkoholt, út végén visszaadják, szóval aggodalomra semmi ok 😀

A kabinunkat előre lefoglaljuk már az utazás kiválasztásánál jobb esetben, így tulajdonképpen nincs miért kapkodni, a kabin így is úgy is a miénk lesz. (ha elérjük a hajót). A hajóra való beszálláskor fényképet készítenek rólunk, és kapunk egy mágneskártyát, ami azon felül, hogy nyitja a kabinunkat, arra is szolgál, hogy azonosítson bennünket. Kikötésekkor ha elhagyjuk a hajót, bescannelik a kártyát, látják hozzá a fényképünket, ugyanez vissza szálláskor. Ital fogyasztás is kártya alapján működik. Foglaláskor már lehet választani ital csomagot, ha szeretnénk. Persze ezt a hajón is megtehetjük, nincs rá nagyon jó tipp, hogy mikor a legjobb. Volt már előre korlátlan csomagunk, illetve az is előfordult, hogy a hajón választottunk. Hajón is többféle csomag elérhető, van víz csomag, üdítő csomag, vagy lehet vásárolni több helyen 15 italból álló koktél csomagot. Ezt mindenki maga dönti el mire van szüksége.

Éttermek – étkezési lehetőségek

Minden hajón van egy fő étterem, ahol önkiszolgáló rendszerben tudunk reggelizni, és vacsorázni. Ebéd időben jellemzően a parton vagyunk, de ha mégis a hajón maradnánk, akkor délben el tudunk itt fogyasztani egy ebédet. Ezek az éttermek általában bezárnak ebéd után valamivel, és csak vacsorára nyitnak ki. Ez idő alatt egy vagy két kisebb bár tart nyitva, ahol jellemzően kígyózó sorok vannak, és pizza, vagy hamburger szerepel a kínálatukban. Ezen felül minden hajón van úgynevezett ültetett vacsora, amit szintén a foglaláskor adhatunk meg, hogy mikor szeretnénk ide menni. Az ültetett vacsora egy elegánsabb része a hajónak, az önkiszolgáló részre érkezhetünk rövid nadrágban és papucsban, az ültetett vacsorára illik valamivel elegánsabban felöltözni. Külön felszolgálók vannak az asztalhoz allokálva, és menüből lehet 3-4 fajta étel közül választani. Ezen felül kínálnak olyan ételeket is, ami nem ingyenes, pl. homár. Ha ez a két étterem nem lenne elég, akkor a hajókon vannak önköltséges éttermek, melyekre előre kell foglalni.

A hajózásban az a jó, hogy tulajdonképpen sok helyre eljuthatsz, mindig van kényelmes szállásod, közben változatosan étkezhetsz, és közben szórakoztató programok is vannak. Minden este színház, előadások, attól függ melyik hajóstársaság mit kínál. Többnyire ezeket a programokat is előre kell foglalni. Általában a hajós társaságoknak van olyan applikációjuk, amit ha letöltesz, internet nélkül tudod foglalni a programokat. Amint a kikötőt elhagyja a hajó, a Kaszinók is kinyitnak, és próbára teheted a szerencsédet. Játék gépek, valamint kártya játékok vannak a Kaszinóban, és itt van a hajón egyedül beltéri dohányzó, ha ez számít valakinek.

A műsorokat akkor is érdemes megnézni ha nem beszél valaki angolul, mert többnyire olyan szórakoztató programok vannak, amit lehet élvezni alapos nyelvtudás nélkül is.

Kabin takarítás – ha későn kelők vagyunk, este lefekvéskor tegyük ki a ne zavarj táblát. Amint elfoglaljuk a kabinunkat, meglátogat majd minket a mi kabinunkhoz rendelt takarító személyzet is. Bekopog, és bemutatkozik, bár nálunk az is előfordult, hogy nem kopogott, csak jött, mi meg épp aludtunk. A hajóra szállás első napján kötelezően részt kell venni egy kiürítési gyakorlaton. Ennek az idejét is előre közlik, így tudni fogjuk, hogy addig mi fér még bele az időnkbe és mi nem. A kabinban hangos bemondó segítségével értesülünk a gyakorlat idejéről, és minden kabinnak megvan a kiürítési pontja, ami egyébként a kártyán is szerepel. A folyósón ilyenkor a személyzet irányít minket, és mindenkit beterelnek a kiürítési pontjára, ott meghallgatjuk a biztonsági intézkedéseket. Ilyenkor a liftet nem lehet használni, és a személyzet komolyan veszi ezt a gyakorlatot, így ha nem jelenünk meg rajta, akkor az egész hajó ránk fog várni.

Kikötők – minden reggel más városban ébredni egyébként elég menő J Csodás a hajóról a naplemente is ha tehetjük ezt ne hagyjuk ki. Bár annyi más program van a hajókon hogy erre szinte nem is lehet már odafigyelni. Reggel ha kikötöttünk, általában hangosbemondón elmondják, hogy hol lehet kimenni a hajóból, ez kikötő függő. Van ahol légi folyosót építenek a hajóhoz, van ahol rámpát, épp ezért nem mindig ugyanazon az emeleten van a kiürítés. Van olyan kikötő is ahol nem megy a dokkhoz a hajó, hanem a mentő csónakokkal visznek ki minket a partra. Ezeket az információkat általában reggel bemondják, de ahogy elindulunk lefele már táblák is mutatják hogy merre lehet kimenni aznap a hajóból. Kifele leolvassák a kártyánkat, így tudják, hogy ki hagyta el a hajót. A visszaérkezés idejét kitáblázzák, erre érdemes nagyon figyelni, mert nem csak a vonat, de a hajó sem vár. Ha lemaradunk, vagy egy vészhelyzet esetén hívható telefonszám. Illetve ilyen esetben nem árt előre tudni hogy hol köt ki legközelebb a hajó, és keresni az odautazás lehetőségét.

Egyedül akkor vár meg a hajó, ha az általuk szervezett programokból nem érnek vissza az utasok időben. Érdemes e a hajó által szervezett programokon részt venni? Nos, ezek a programok egyáltalán nem olcsóak, viszont jól meg vannak szervezve. Karib térségben vannak olyan magán szigetek, ahol nincs választási lehetőségünk, csak a hajó által szervezett programon tudunk részt venni. Többnyire azonban magunknak is szervezhetünk programokat. Előre tudjuk, hogy hol kötünk ki, és mit szeretnénk megnézni, akkor könnyebb a magán szervezés. Minden kikötőben ahogy kiszállunk a hajóból, szervezett utakat kínálnak, illetve van taxi állomás. Legalább felére lehet csökkenteni így a költségeket. Előre ki kell alkudni az árat, és csak a végén fizetni. Alkudni ér, sokszor pofátlanul magas áron kínálnak fél napos programokat, nem azt mondom hogy nem éri meg részt venni rajtuk, de olcsóbban is kijöhetünk. Nyilván egy belépőjegyből nem leeht alkudni, de taxi költségből minden további nélkül. A végén ha elégedettek vagyunk, borravalóval még mindig honorálhatunk a sofőrnek borravalóval. Van olyan város, ahol jó ha velünk marad a sofőr, mert körbe megyünk mondjuk több helyen, és van olyan is, hol elvisznek valahova, és majd vissza másik taxival megyünk.

Kabin felszereltsége

Általában minden kabinban van hajszárító, sampon, tusfürdő, törölköző, ezek nekünk mindenhol rendelkezésre álltak eddig. Ami nincs: vasaló.

Itt lesz érdekes igazán a mit vigyünk kérdés. Persze egyébként minden hajón van mosoda és vasalás szolgáltatás, amit mi még nem próbáltunk ki. Minden úton van egy gála night, azaz az az este, amikor a legszebb ruhádat felveheted. Láttunk olyan utasokat is, akik ezen nem akartak részt venni, és a sima étterembe mentek vacsorázni, de láttunk olyan utasokat is akiknek minden este gála nigh volt, azaz minden este estélyiben voltak. Mi az arany középút voltunk, vittünk egy alkalmi ruhát, a gála estre. Ilyenkor egyébként egy kicsit ünnepélyesebb minden, a menü, a személyzet a hajó, minden. Itt jönne jól egy vasaló, amit csak egy estéért nem viszünk magunkkal, ezért vagy olyan ruhát válasszunk, amit nem kell vasalni, vagy előre adjuk le vasalásra. Mi vettünk egy kis gőzölős vasalót, amit egyébként biztonsági okokból szintén nem lehet felvinni a hajóra. A mi vasalónk nagyon kicsi, nem tűnt fel senkinek, és természetesen használat után megvártuk míg kihül.

Ahhoz, hogy a hajón tudjuk használni az elektronikai eszközeinket, lehet hogy szükségünk lesz átalakítóra. Azoknál a hajóknál, amelyek csak Amerikába járnak biztosan kell az átalakító, az európai hajóknál nem lesz rá szükségünk.

Fodtász – manikűr

A Hajón minden van, fodrász, masszázs, orvos, minden. Olyan mint egy kisseb utazó város. A fodrász azonban nem olcsó, és a gála estre előre jó ha befoglalsz magadnak, ha jó sérót szeretnél. Megmondom őszintén, engem ennyire azért nem érdekel a gála este, így mi ezt a részleget nem próbáltuk ki.

Orvos a hajón

Na ezt a részt kipróbáltuk. Egyik utunk előtt ugyanis New Yorkban voltunk decemberben (bolg bejegyzés róla itt) és baromira megfáztunk. Két hétig próbálhoztunk az otthonról vitt cuccainkkal, neo citrán, aspirin plusz c, minden egyéb, de a helyzet nemhogy jobb lett, hanem rosszabb. Így mikor már ráment az arcüregünkre, szemünkre fülünkre az egész gondoltuk, nem kínlódunk további két hetet. A hajó orvost ha biztosításod van akkor is ki kell fizetni. Helyesebben megterhelik vele a számlád, és út végén kell kifizetni. Majd a biztosítónál otthon érvényesítheted a számlát, így minden gondosan rakj el. A hajón az orvosi részleg olyan mint egy kis baleseti, kisebb műtéteket is el tudnak végezni. Az orvosok nagyon kedvesek, a nővérek is. A gyógyszereik pedig nagyon hatékonyak. Kettőnk orvosi vizsgálata, valamint a gyógyszerek, és a szem illetve orrcseppek 100 000 forintba kerültek kb. Szóval, nagyon jó, és nagyon drága, de erre való a biztosítás. Hajó út esetén is, és minden más utazás esetén is érdemes biztosítást kötni természetesen.

Ruhák

Az alkalmi ruhát leszámítva (nőknek kis vagy nagyestélyi, férfiaknak öltöny) még egy fontos dologra lesz szükséged hajózás során, még pedig egy hosszú ujjú felsőre. A hajón baromira nyomják a klímát, mindenhol, és ez nem valami, amit Te szabályozol, hanem mindenhol egységesen baromira hideg van. Így érdemes egy zárt cipőt is vinni, valamint kis zoknit, és ha fázósabb vagy, akkor a hosszú nadrágra is szükséged lesz. Ha ezek véletlen otthon maradtak, minden hajón vannak olyan napok, amikor a hajó logójával ellátott termékeket, vagy egyszerűen csak más egyéb strand és nyaralásos kellékeket kiárusítnak, ott érdemes beszerezni egy sálat, kendőt minimum. Persze jobb ha egy napot sem fázunk. Ugyanezt érdemes figyelembe venni a színházi előadásoknál, hogy bizony ott is elég hideg lesz. A nap közbeni viselet attól is függ, hogy mely városokat látogatunk meg milyen évszakban. Egy földközi tengeri novemberi hajóútra már nem lesz elég a kis gatya pólóval, ezért minden helyről érdemes időben tájékozódni.

Színház, estek

Minden este általában van valamilyen előadás a hajókon, ha nem színház, akkor lehet egy kis jazz, valamilyen darab, szórakoztató műsor, együttesek, zongora estek. Ezeken a részvétel ingyenes. Színházba illik kicsit csinosabban menni, de az általános utcai ruházat már megfelelő, ami nem strand nadrág, bikini, és társai.

Programok

Arról, hogy milyen programok lesznek a hajón, többféle módon tájékozódhatunk. Egyrészt minden nap a takarító személyzet beteszi a másnapi programot papír formában (bizony a hajón van nyomda…). Ha nem engeded be a takarítót, akkor beteszik az ajtó melletti kis irat tartóba, ami minden szoba mellett van, vagy az ajtaján. Ide teszik pl. az orvosi számlát, a program ajánlatokat, a másnapi menetrendet, wellness ajánlatokat. A hajó magazinban benne van általában hogy másnap hol fogunk kikötni, hol lehet majd elhagyni a hajót, mikor kötünk ki, és mikor kell visszaérni. Milyen programok lesznek, melyik emeleten, és hol pontosan. Ez egyébként rendkívül hasznos. emellé beteszik a hajó által szervezett utak listáját is.

Személyzet

-A hajó személyzete végtelenül kedves a legtöbb helyen. A szobához tartozó takarítók többnyire férfiak, ezen ne lepődjünk meg, és a többségünk Indiai. Mindenki előre köszön napjában 5-ször, és mindig lehet velük beszélgetni. Semmi nincs amire húznák a szájukat, de tényleg. Bár ezt nem teszteltük…. Mi többször kitettük a ne zavarj táblát egy egy napra, nem kifejezetten azért, hogy ne takarítsanak, de nem nagyon volt mit. Így legalább hamarabb végeztek, és pihenhettek kicsit többet. Egyébként fél éveket dolgoznak a hajón, a kikötőből semmit sem látnak, mert amíg mi szórakozunk, addig ők takarítanak. Persze nem sajnálatból írom, mert ezáltal jobb életet tudnak a családjuknak biztosítani, de tényleg embert próbáló lehet  munkájuk. Ezért ha épp nem volt szemetünk, volt mindenünk, mi nem kértük a takarítást. Minden héten van egyszer erkély mosás, ha erkélyes szobát kérünk, akkor erre külön figyelmeztetnek mindet, és akkor be kell pakolni mindent.  A kaszinó személyzete is kedves, és türelmes, az asztaloknál is tényleg nagyon segítőkészek, ha pl először próbálod ki az adott játékot, elmondják a szabályokat. A biztonsági személyzet teszi a dolgát, udvariasak, és 24 órában van recepció, ha bármi gondunk lenne.

Ez a weboldal sütiket használ a felhasználóbarátság javítása érdekében. A weboldal további használatával ezt elfogadod. Privacy policy