Utazási tippek, tapasztalatok a világ körül tőlünk és másoktól

Szállások, repterek, országok, beszámolók

DivingPro.hu – búvárkodás magyarokkal Sharmban

Egyiptom

Két dologban nem csalódtunk fél éves egyiptomi tartózkodásunk alatt, az egyik a Vörös Tenger, a másik a Divingpro.hu, azaz Szilvi és Zoli.

Utazásaink során nem keresünk magyar szolgáltatókat, beszélünk angolul, boldogulunk, és csak bonyolítaná a dolgot, ha mindig magyar cégeket, vagy magyarok által nyújtott szolgáltatásokat keresnénk. Thaiföldön kértünk magyaroktól is ajánlatot, háromszoros áron kínálták ugyanazt, amit mi magunk is el tudtunk intézni, ezért ott megfogadtuk, hogy ahogy esik úgy puffan. Szilvi és Zoli miatt sajnáltam, hogy őket nem előbb ismertük meg. Véletlen találkoztunk. A Facebookon az Egyiptom csoportban láttam Szilvi bejegyzéseit, majd mentünk vízumot intézni. Írom be a nevünket a látogatói könyvbe, jé, mondom, vannak itt magyarok előttünk. Nem volt nehéz megtalálni őket, mert kezükben volt a magyar útlevél. Aztán megbeszéltük, hogy majd később felvesszük a kapcsolatot,  nekem közben kint volt anyukám, elfoglaltak voltunk. Később viszont találkoztunk, és elmentem velük búvárkodni. Más cégekkel is voltam, ezért alább összefoglalnám a Divingpro.hu előnyeit.

Komolyan veszik a búvárkodást. Nem csak gyere aztán majd jó lesz, hanem tudd kezelni a felszerelésed, tudd tartani a mélységet, biztonsági megálló van, te leszel jobb oldalon te bal oldalon, utánam jöttök, stb. Előre leegyeztetve minden.

Elkötelezettek a környezetvédelem iránt, saját poharakkal készültek a túrára, hogy ne termeljünk felesleges hulladékot, és nem csak a túrákon, de az életük során is kiemelt figyelmet fordítanak erre.

Elmondják, mi fog történni, és mikor, és úgy is volt. Ha azt mondják, 8-kor indulás, akkor 8 előtt érkeztek. Precízek, pontosak.

Nem volt kapkodás, nem volt pánik vagy siettetés.

Tökéletesen tiszta felszerelést kaptam. Fertőtlenített eszközöket.

Mindent dokumentálnak, normális tájékoztatás van, végig kérdeznek mindent, akkor is ha vizsgázott búvár vagy, milyen gyógyszert szedsz, lehet e azzal merülni stb.

Készítettek képeket, megkaptuk őket, mindenféle felár nélkül.

Sajnos nem náluk csináltam meg az Open Water tanfolyamot, ami sok szempontból jobb lett volna, de legalább merültünk párat, és kaptam gyakorlati támogatást.

Egyébként mindenkitől ezt a szintet várnám, de nem így van. Voltam olyan helyen, ahol annyira nem volt egyértelmű az eligazítás, és nem koordinálták a csapatot, hogy az én társam hol felettem volt, hol jobbra hol balra, folyton keresgetni kellett. A felszerelés annyira nem volt karban tartva, hogy a mellényembe kis levegőt akartam csak engedni, de beragadt a gomb, és teljesen felfújtam. A csutora nem volt elmosva, szóval fertőtlenítőt kellett vinnem magammal. Hol a fejembe rúgtak bele, hogy a lábam alatt volt valaki, és volt olyan velünk, aki mindent megtapogatott. Halakat, korallokat, mindent. Senki nem szólt rá. A túrákon ha csináltak képeket, minimum 25 USD-ért árulták (átlagosan 6-8 képről van szó, 7500 Ft-ért). Divingpro-ban az is szimpatikus, hogy tisztelik a természetet, csodálják az állatokat, és ez közös is bennünk. Ha Shamrban jártok, és búvárkodni akartok, akkor www.divingpro.hu, keressétek Szilvit és Zolit. Életre szóló élményt adnak. 

 

Baron Resort Sharm el Sheikh

Egyiptom

2021 márciusában töltöttünk itt egy hónapot. Nagyon jó hírű hotel, sajnos nem szolgált rá erre a hírnévre. Mielőtt foglaltunk, ellátogattunk ide, és megnéztük a „minta” szobát. A lobbyból olyan csodás volt a panoráma, hogy egyből megfogott minket. A lobby bárjában pedig nagyon kedves Fülöp – Szigeteki lányok dolgoztak, akik tényleg annyira kedvesek, illedelmesek, aranyosak, hogy egyből úgy éreztük, ez lesz a mi hotelünk. Ráadásul a Premium All Inclusive ellátásban benne vannak az Importált alkoholok, és heti egy mosoda is ingyenes, ezért hát lefoglaltuk a szállást.

Az importált alkoholok közül mint később kiderült, nem mind volt benne még a legmagasabb csomagban sem, whiskey és bor legalábbis nem, végül a Martininál maradtunk, ami 2 nap után elfogyott, és nem is pótolták. A mosoda gőzölte a ruháinkat, nem volt mosás, ezért ha valami foltos volt, az az is maradt, de tiszta nem lett. Ami a személyzetet illeti, igen, a Fülöp – Szigeteki lányok nagyon kedvesek, és még egy vagy két szakácsot is találtunk, aki jó fej volt, de alapjába véve átlagban mindenki pénz motivált volt. Az szálloda amúgy is kevés dolgozója a vendégek helyett a telefonjaikkal foglalkoztak.

Éjjel érkeztünk a szállásra, előtte Kairóban voltunk, ahova Aswanból mentünk, kevés volt az idő az átszállásra, mi átértünk, de a bőröndjeink nem, későn érkeztünk a hotelba is. A nekünk előkészített szoba két ágyas volt, előre leszögeztem, hogy egy éjszakát hajlandó vagyok külön ágyon aludni de többet nem. Azonnal kaptunk másik szobát, aminek a fürdője koszos volt. Nem volt black out függöny, szóval reggel 6kor ránk sütött a nap. Mindjárt a második napon leültünk a vezetőséggel beszélni, hogy a szobánk koszos, nincs rendes sötétítő, és egyébként az étteremben a kiszolgálás is kritikán aluli volt, minden alkalmazott a telefonját nyomkodta ahelyett, hogy kiszolgálták volna a vendégeket. Nem volt tiszta asztal, inni csak minden 4. alkalommal kaptunk. Közben megtudtuk, hogy Kovid miatt lefelezték a személyzetet, és a fele személyzetnek is csak fél bért fizettek, a munkakedvük is egyenesen arányos volt ezzel.

Nagy nehezen kaptunk sötétítő függönyt, amit fixre tettek fel, onnantól nem tudtunk világosat csinálni a szobába, de itt már feladtuk. Kértünk még foglaláskor csendes szobát, ez nem igazán jött össze, szemben a szobában egy anya folyton üvöltött a gyerekével, ha nem, akkor kirakta a gyereket reggel 6kor a folyósóra, és akkor a gyerek ott üvöltött egyedül, míg nem csatlakozott hozzá az anyja. Ez utóbbi mondjuk nem a szálloda hibája, de pár nap után megelégeltük, és kértük, hogy had költözzünk át egy másik szobába. Kaptunk egy másik, távolabbi szobát. Elég elhanyagolt, és koszos volt ez a része a szállodának. A szellőző olyan piszkos volt, hogy nem mertünk klímát kapcsolni.

Ami pedig a személyzetet illeti, mielőtt a takarítónk elment szabadságra, jelezte, hogy ő már holnap nem lesz. Adtunk neki borravalót, és aznap már nem is takarította ki a szobánkat. Vonatkoztassunk el ezektől, és nézzük, mit kínál ez a szállás. Az animációs csapat visszafogott, soft animation volt, reggel egy kis nyújtás, délután némi program, este mini disco, és valamilyen program is volt.

Étterem: túl kicsi, ha a szálloda tele van, akkor bizony nem elég ennyi embernek. Nincs önkiszolgálás, a szakácsok szednek ételt, és nem szedtek bőséggel. Én reggelire kenyér helyett uborkát kértem, úgy kellett szólnom, hogy ne 2-3 karika uborkát adjanak, hanem szedjenek még a tányérra, ugyanez volt a hússal is. A kiszolgálás nagy része úgy van megoldva, hogy egy emelvényen vannak a szakácsok, és egész nap hajolgatniuk kellett, hogy ki tudjanak minket szolgálni, elég idióta megoldás. Amúgy reggelire többféle sajt, és füstölt lazac is volt, tehát a választékkal nem volt probléma, csak a kiszolgálással. Egy tojás sütő hely volt csak, amikor 120%-on volt a foglaltság, akkor kinyitották a második éttermet is. 120% azt jelenti, hogy a Baronnak van egy, csak a felnőttek számára fenntartott szállodája is, a foglalás ide is engedélyezett, de mindenkit a Baron Resortban helyeztek el aki elfért, és a felnőtt hotelnak csak egy részét nyitották meg, ugyanakkor csak a Resort éttermei üzemeltek. Ezekre a napokra megnyitották az Indiai éttermet is, amit feltétlen próbáljatok ki ha itt jártok, mert nagyon finom. Az előételnek készített csirke szárny nagyon finom. Egyiptomi étterem is üzemel, ez is, valamint az indiai is, és a Halas étterem is, ezek csak foglalásra. A Halas étteremben gála est is van, amire a Premium All inclusive ellátásban heti 1 almalommal jogosultak lettünk volna részt venni. Foglaltunk is, de fél órás csúszással sem tudtak asztalt adni nekünk. Egyébként szívesen vártunk volna még, ha legalább kaphattunk volna valamit inni, vagy esetleg egy kis előételt, de meg sem fordult a fejükben.

A hotelnek tenisz pályája is van, melynek használata díjmentes. Az edzőterem kicsi, reggel szinte üres volt. A spa szintén kicsi, vettünk egy 10 alkalmas csomagot, minden alkalomnak 50 percesnek kellett volna lennie, de volt, hogy 20 perc alatt kiszórtak a masszázs után, mondván hogy végeztek. A diving centert is kipróbáltuk, inkább máshol vizsgázzatok, ha szeretnétek, ne itt. Egyáltalán nem vették komolyan az egészet, sokszor oroszul beszéltek hozzám, mert az jobban megy nekik mint az angol. A szálloda vendégköre is egyébként 95%-ban orosz ajkú, egy- két kazah, üzbég vendég is megfordult, illetve ott tartózkodásunk ideje alatt érkezett 220 fő arab vendég. 

A szálloda strandja szép nagy, mobil stégen lehet kisétálni, a korall csodálatos. Egy nagy medence van a szálloda udvarának közepén, ami elméletileg fűtött medence, gyakorlatilag hidegebb volt mint a levegő. A másik medence a fő és a melléképület között van, tenger vízzel van feltöltve, nap közben alig volt ott valaki, nyugodtan lehetett a napon pihenni.

Egy kis gyerek medence is van az udvaron, és a medencékhez közel bár található, nagyon finom a fagyijuk, szerencsére ezt csak utolsó előtti nap fedeztük fel.

Kár ezért a hotelért, szép helyen van, csodás a panorámája, de elhanyagolják, nincs felújítás, nem foglalkoznak a személyzettel. Nincs is elég személyzet, ezért a managerek is egész nap takarítanak. Még az egyiptomi bérekhez képest is alul fizetik a dolgozókat, nem foglalkoznak velük, ahogy a szállodával sem. Ár érték arányban is azt tudom mondani, hogy egy magasan túlárazott, eléggé rossz minőségű hotel.

Míg ott voltunk, kirúgták a General Managert, de még a személyzet szerint is túl sűrűn cserélik a vezetőt.

Azért foglaltunk ide, mert anyukám velünk töltött 2 hetet, és szerettük volna, ha jól érzi magát, kicsit kényeztetik, szuper kiszolgálásban lehet része, és kényelemben. Nem sikerült. Az ebéd nem volt választékos, a személyzetből volt olyan aki simán berúgott velünk, udvarias kiszolgálásnak nyoma sem volt. Anyukám szerint a hajón, amivel Luxor és Aswan között mentünk, jobb volt az étel, és kedvesebb a kiszolgálás, és igazat kell adjak neki, mert ez a hotel fele annyi pénzt sem ér, mint amennyibe került.

A szoba egyébként ha szóltunk, ki lett takarítva, de a szobák nincsenek felújítva, karbantartás nincs, nagy takarítás sem, kb 5 év, és a leg lepukkantabb szálloda lesz. Rozsda és vízkő a fürdőben, koszos szellőző, klíma, csalódtunk ebben a szállásban. Este a lobbyban kellemes zongorahang szól, az tényleg nagyon meghitté tenné az egész lobbyt, de részeg oroszok túlkiabálják, ezért élvezhetetlen. Egy egy csendesebb este viszont hallgattuk, és lenyűgöző volt.

Részünkről soha többé Baron, el is jöttünk előbb, mint ahogy a foglalásunk véget ért volna.

Albatros Moderna – Sharm el Sheik

Egyiptom

Royal Albatros Moderna – Sharm el Sheikh

2021 januárjában töltöttünk itt 1 hónapot. Család barát hotel, egész napos aktív animációs programokkal, egész napos étkezési lehetőséggel, fűtött medencével, felnőtt, és gyermek aqua parkkal, csúszdákkal.

A hotel nagy, és elég nagy területen fekszik, több helyen kínál medencét, mindegyikhez közel van bár is. Nekünk februárban a fűtött medence is kicsit hidegnek bizonyult, ezért nem próbáltuk ki egyiket sem, de nagyon sokan fürödtek.

10:30-kor nyújtás egy füves területen, 11-kor hastánc oktatás a színpadnál, 12-kor aqua fitness, 15 óra körül darts, 16-tól step aerobik, este mini disco a kicsiknek, 21 órától pedig valamilyen műsor volt.

A hotelben működő SPA és fitness center nagyon szuper, nagy edzőterem, délelőtt szinte üres, este sokan vannak, volt olyan vendég, aki az üvöltő gyerekét is magával vitte edzeni. Étkezési lehetőség szinte egész nap van, sok saláta és gyümölcs bár, rengeteg vegetáriánus és vegán egytálétel is van, még spenótot is találtunk. 22:30-tól van késői vacsora egy étteremben, és 12-17ig van a medencékhez közel egy étterem, ahol néhány zöldség, gyümölcs, sült krumpli, szendvics, vagy rántott hal vagy rántott karfiol, és pizza van.

A hotelban csak egyiptomi alkohol van, többnyire mindnek pocsék az íze. Kávét teát egész nap minden bárban lehet kérni, a tea ki van rakva, önkiszolgáló módban működik. 2 ping-pong asztal, teniszpálya is van a hotelban, és a strandnál szinte minden nap cirkál egy-egy teve.

A hotel stégje 900 lépés, ha teljesen ki akarunk sétálni, csodás a víz, viszont viszonylag nagyok a hullámok a legvégén. Csodás gömbhalat láttunk már a stégről is. Délelőtt az apály miatt a tengerben a partról nem lehet fürdeni, ezért itt kisgyerekekkel csak sétálgatni lehet. A gyerek medencénél is vannak csúszdák, dézsa.

A szobákat szépen takarítják, tökéletes tisztaság volt mindenhol. Az étteremből bármit el lehet vinni, senkit sem érdekelt, ki mit vitt el, gyümölcsöt, húst, bármit ki lehet vinni. A vendégek 95%-a orosz nyelven beszél, 4% arab, 1% angol, ezért oroszul minden személyzet nagyon jól tud, angolul is boldogultunk, de volt ahol nehézséget okozott a kávé hideg tejjel.

A hotel kínál transzfer szolgáltatást, busszal a városba ki lehet menni, ezt egyszer sem próbáltuk ki, mivel a hotel elől megy a rendes helyi busz is, ami ott tesz le ahol kérjük, ezért nekünk kényelmesebb volt. A hotel mosodai szolgáltatása aranyáron van, a városba érdemes inkább kimenni.

Felnőtt, és gyerek aqua park is üzemel, csúszdákkal, medencékkel.

Több bár van szépen egyenletesen elosztva a területen. A hotel elhelyezkedése miatt kicsit szeles, az internet pocsék. Nabq területen állítólag mindenhol ilyen. Az Orange kb 2 km-re van, oda érdemes elmenni, és nem mindenféle shopban venni valamilyen kártyát. Mi vettünk Etisalatot, Vodafont, és az Organge jött be egyedül. Összességében ez a hotel ár érték arányban jó, egész nap történik valami, 11-kor azonban elhalkul, összegyűjtik a bulizni vágyókat, és elviszik őket a városba mulatni.

Párszor előfordult, hogy délelőtt nem volt meleg víz, edzés után akartam zuhanyozni, februárban azért nem volt olyan jó idő, hogy örültem volna a hideg víznek. A fürdőszobák szerintem szépek és nagyok. Hidegebb időben érdemes napos oldalra kérni a szobát, a mi szobánk árnyékos volt, pedig nagyon vágytunk egy kis napra. A személyzet összességében kedves, ha Te is az vagy.

Minden étterem üzemelt, és továbbra is önkiszolgáló mindegyik. A szálloda 100%-os foglaltság esetén sem kelt zsúfolt érzést, mivel nagy területen van, tágasak az éttermek, a medencék körül is elég napágy és hely van.

A személyzet hozzászokott, hogy az orosz nyelvű, kazah, ukrán, üzbég vendégek nem köszönnek, így ha mi köszöntünk, úgy néztek ránk mint az ufóra, egyből beszélgettek velünk, megjegyeztek minket, és a legfinomabb húst kaptuk.

A szálloda nagyon figyel a tisztaságra, higiéniára, előre csomagolják az evőeszközöket, az más kérdés, hogy aki csomagolja, az tüsszög köhög, nem mos kezet és csomagol tovább, de azért ez mégis csak Egyiptom, és még szokták ezeket az elvárásokat. Még a takarító személyzet is innivalót akart nekünk hozni, miután rájöttek, hogy mi kedvesek vagyunk.

Hosszabb tartózkodásra is alkalmas a hotel, egyedül a sok oroszul beszélő vendég türelmetlen, tolakodó, udvariatlan viselkedése volt zavaró, amiről a hotel igazán nem tehet. Személy szerint nagyon sajnáltam a személyzetet, mert semmibe sem veszik őket, arra sem hajlandóak, hogy kérjenek, vagy kivárják a sorukat, beállnak, és csak annyit mondanak: 2 vizet. Se hello, se kérek, se köszönöm. Aki ezeket alkalmazza, vele már mindenki nagyon kedves és mosolygós lesz.

Albatros Seaworld Marsa Alam

Egyiptom

Marsa Alam – Albatros Seaworld

Az egyik legjobb hotelünk volt Egyiptomban – persze hozzáteszem, hogy a mi szempontjaink szerint. A szálloda viszonylag nagy területen fekszik, tág terek, nagy éttermek, rengeteg medencével. A személyzet kedves, összehasonlítva az Albatros Modernával Sharm-ban, sokkal barátságosabbak.

Az első napokban az étterem kínálata elég szegényesnek bizonyult, de voltak jobb és rosszabb napok.  Amikor nagyon nem találtam rendes fehérjét, akkor reggeliről mentettem magamnak 2 toját, és ebédre salátát ettem tojással, édes burgonyával. Estére felváltva vagy az olasz, vagy a német éttermet nyitották ki, ahova előre kellett foglalni, és fix menüről lehetett rendelni. A fő étteremben késői reggelivel várták a későn ébredőket, és késői vacsora is volt természetesen. Reggel 2 helyen sütöttek frissen tojást, zöldség, pékáru, müzli pult, gyümölcs bőségesen volt, két féle mini virsli, húsgolyók, főtt tojás, palacsinta, gofri. Ebédre általában két féle leves, csirke hal és marha valamilyen formában, zöldségek nyersen, párolva, rizs burgonya. Önkiszolgáló továbbra is, szerintem a vacsorára finomabb ételekkel várták a vendégeket, de természetesen ez is ízlés kérdése. 12-16 óráig a parthoz közeli épületben pizza, tészta, némi nyers zöldség, gyümölcs fogyasztható. Ugyanebben az épületben az alsó szinten vannak fedett medencék, amelyek sajnos nagyon elhanyagoltak, így nem alkalmasak fürdésre. Ide dugták el a pingpong asztalt is, legnagyobb örömünkre, nagyon közel volt a szobánkhoz, és talán két alkalommal kellett várnunk a sorunkra. A fő étteremben van gyerek sarok, kis padokkal, tv-vel, hogy míg anyu apu eszik, a kicsik is elfoglalják magukat.

Alkohol: egyiptomi alkohol van, all inclusive ellátásban minden benne van. A Pina Colada egész iható volt, a helyi borokat egyszerűen nem szeretem, ezért tettem velük egy próbát, de nem jött be. 

Ami a hotel elhelyezkedését illeti: ha valaki merülni jön Marsa Alamba, akkor nem ez lesz a legjobb hotel, mert a legközelebbi kikötő, a Port Ghalib ig kb 50 perc autóútra van innen, minden kirándulás, túra innen indul.

A hotel strandja is remek élményt nyújt, térdig érő vízben találkoztunk Kékpettyes tüskés rájával, csodaszép halakkal, Vizi cipőt érdemes vinni, a parttól 15 méterre már tengeri sün is meg-megbújik a kövek között. Van kiépített stég, amin végig sétálni is élmény, és ha éppen nem fúj a szél, akkor a korallokat is megcsodálhatjuk sznorkelezés közben. Sharmban láttam ennél szebb korallokat is, de természetesen mindig van mit csodálni a víz mélyén. Marsa Alam eléggé szeles, az itt töltött 3 hétből mindössze 5-6 nap nem fújt annyira a szél, hogy a stégről is lehessen fürdeni. Szeles idő esetén is ki lehet sétálni, és csodálni az elképesztő hullámokat, de a lépcsőket ilyenkor le sem engedik, azonban a parton lehet fürdeni.

Ami a szálloda programjait illeti: soft animation van pillanatnyilag, reggel egy kis nyújtás, este mini disco, és időnként valamilyen show. Két főre csökkent az animációs csoport, ettől függetlenül este jó hangulata volt a főépületnek.

Ami nagyon szimpatikus volt ebben a szállodában: tényleg nagyon jól tudtunk pihenni, nagyok a terek. Nincsenek folyosók, ahol hangoskodhatnak, egy dolog tud zavaró lenni, ha a szomszéd hajnali 4-kor megy valamilyen túrára, vagy a reptérre, és becsapja az ajtót, illetve ha sokáig nyitva hagyja, akkor zenél. Ezt a funkciót nem annyira szerettük, de nem okozott nagyobb zavart. Itt nem egy nagy épületben vannak a vendégek, hanem több nagy ház van. A házakban pedig lent és fent is 4-4 szoba helyezkedett el. 

A szálloda vezetője egyébként egész nap cirkál fel és alá, ha valamilyen munkálat van, akkor ő előbb vagy utóbb biztosan felbukkan, minden nap láttuk valamelyik étkezésnél, rajta tartotta a szemét a pályán.

A szobánk nagyon tiszta volt, és tágas. 

Ami a SPA-t illeti, volt már jobb masszőrünk is, mint itt, a beauty szalont nem próbáltuk ki. A szállodában a wifi elég ramaty, a WEE és a Vodafon kártyák működnek csak a szobákban, a wifi nem. Ha max a családnak akartok írni, hogy jól vagyunk, akkor a recepció előtt erősebb volt a jel, de digitális nomádoknak, távmunkában dolgozóknak ez édes kevés lesz. El Quseirben van Wee iroda, kell hozzá útlevél, Vodafon hivatalos képviseletet nem találtunk, volt egy Vodafon bolt, de az üres Sim kártyát akarták 350 EGP-ért adni, és azon még nem volt net.

Összességében mi nagyon jót pihentünk itt, túrákra végül nem tudtunk elmenni, de erről majd később írok. Itt volt az első eset, hogy igénybe vettük a Turista Rendőrséget, hogy a befizetett túrák árát visszakapjuk. Mint említettem, ebből a hotelből egyébként minden túra nagyon messze van, a helyi búvár centrum nagyon drága.

A hotel előtt quad túrákra lehet jelentkezni, 35 EUR / fő áron, Sharmban 10 USD/ fő-ért privát túrán voltunk. A búvár centrum egy merülést 110 EUR-ért kínált, felszereléssel, check dive-al. Ideális hotel családosoknak, nagy terület, játszótér, gyerek medence, kicsiknek is van egy kis aqua park.

Hotelen belül szabadtéri nagy sakktábla, és 2 helyen biliárd asztal is rendelkezésre áll. Szerintem nagyon jól felszerelt hotel, hatalmas területen, rengeteg medencével.

Ez a weboldal sütiket használ a felhasználóbarátság javítása érdekében. A weboldal további használatával ezt elfogadod. Privacy policy